|Ez a te weboldalad|

Amit akarsz az itt meg van!

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

Az Activision mindenre elszánt, hogy a 10 milliós eladásokat évről-évre reprodukálni tudja, élén a sátáni Bobby Kotickkal, képes a frencsájz megalkotói száját bekötözni, respektálás nélkül teljesíthetetlen és indifferens elvárásokat támasztani, melyektől könnyen betelik a pohár, s az Infinity Wardos alapítók menekülnek. Nincs nagy baj, ha éppen egy olyan kaliforniai stúdió van soron, mint a Treyarch, aki kétévente képes megújulni és lépni egyet előre. Ezt pedig agresszióval teszi, durván beint a közvéleménynek, s habár innovációból csak mértékkel csepegtet a tányérba, a Black Ops szilárd talajon mozog, nem kap a fejéhez, és ott erősít be, ahol tavaly a legtöbb kritika érte a sorozatot. A World at War máig tartja magát a legvéresebb CoD epizódként, jelen produktum viszont még több filmszerűséget helyez előtérbe, nyálkás húscafatként repülve a képünkbe, ahol a főhős sokkal közelebb van szívünkhöz mint eddig.


Forrong a hidegháború, Kennedy elnök két Marylin Monroe-pipáztatás között háborút akart, a nagyhatalmak rendíthetetlenül fújtak egymásra, s hiába volt Hruscsov szerint JFK gyenge elnök, azért a különleges operatív erők -ha nem is nyilvánosan- megszorongattak pár komcsi bajuszt a hatvanas évek elejétől. A Call of Duty játékok kampány-szeleteinek legalább olyan hangsúlyt kell kapniuk, mint a multinak, ha nem is olyan maradandót, de szerencsére a Black Ops már a kezdet kezdetén képes székhez kötözni a játékost, a szó legszorosabb értelmében. Alex Mason, az elit harcos magához tér egy hűvös, gyér megvilágítású helységben, körülötte monitorok, végtagjai kikötözve. A kérdező mindent tud róla, a hiábavaló némaságot égető elektrosokkal jutalmazzák. Korábbi sikeres akciói felől érdeklődik vallatója, így ő kénytelen felidézni emlékeit, s voltaképpen eszerint szánkázunk végig a játék single részén. Sokkal elfogadhatóbb alternatíva ez, mint Modern Warfare 2 csapongó dramaturgiája, ezúttal tisztában leszünk azzal, hogy mi miért történik, s minden eddiginél tartósabban szimpatizálunk hőseinkkel.


Néhányszor átvehetjük az irányítást másik hősünk, Jason Hudson CIA-ügynök felett is, aki szintén tagja a különleges műveleti csoportnak, és arra törekedik, hogy mélyen az ellenséges vonalak mögött titkos missziókban vegyen rész. Ők ketten biztosítanak bennünket egy sodró, sűrű robbanásokkal teli, nagyköltségvetésű háborús filmben való részvételről, kezdve a kubai Disznó-öböl 1961-es, Fidel Castro meggyilkolására irányuló küldetéssel, ami persze katasztrófába torkollik, majd egy szovjet, munkatáborként funkcionáló bányából való szökéssel, régi ismerősünkkel, Reznov orosz mesterlövész barátunkkal, aki jobban megcsömörlött, mint a második világháború évei alatt. A gyors tempó nem áll meg később se, a jelentős konfliktusok kronológiai sorrendben követik egymást, az arányt remekül eltalálták a fejlesztők, egyik szakasz sem nyúlik túl hosszúra, unalomnak pedig a nyomát sem találjuk. Később ellátogatunk a mesteri narancsos képi világgal operáló Vietnámba is, kezet rázhatunk a folyton respawnoló és végtelenül özönlő vietkongokkal. Hong Kongban futkározunk a sikátorok és az épületek tetői között védve egy lezuhant acélmadarat, s az elmaradhatatlan havas Oroszország már a sorozat védjegye. Természetesen a hangulat fokozására szolgáló egyéb közjátékok, mint a motoros menekülés, vagy éppen az, hogy lángtengerbe borítjuk a dzsungelt a helikopteres tisztogatás közben, szintén az ámuldozás netovábbját biztosítja. Dacára annak, hogy az interaktivitás és a többféleképpen való helyzetmegoldás esélye közelít a nullához.


Az első  személyű perspektíva tárgyilagossága megkérdőjelezhetetlen, az a sorozatos vizuális, nyomasztó progresszió, ami az átvezetőkből árad -az elkeseredettség és váratlan fordulatok tömkelegétől mindinkább együtt érzünk hőseinkkel, főleg, hogy a Treyarch drámai pillanatokban előszeretettel végzi ki bajtársainkat. Sajnos a nézelődésen kívül vajmi keveset szólhatunk bele a cutscene-ekbe, hiszen Masonünk járását, kézmozdulatait, esését-kelését a tisztelt fejlesztők irányítják. Legyen szó az özönlő kubai, vietnámi, vagy orosz katonákról, a recept mindig ugyanaz: gyilkolni őket az ellenőrzőpontig, s ehhez számos fegyver és szinte végtelen lőszer áll rendelkezésünkre, bár egy nagyobb mordályból egyszerre csak kettő lehet nálunk. AK 47 még mindig megbízható, úton-útfélen megtalálható, viszont a szinte hangtalan nyílpuska a robbanó lövedékkel már precíz és kíméletlen eszköz. Nem kicsit muris az irányítható páncéltörő rakéták szerepeltetése a hatvanas években, de hunyjunk szemet afelett, hogy a készítők sietették egy keveset a nevezett technikák debütálását.


Mason jelleme és valódi érzelmei tökéletesen átjönnek a képernyőről, magunk is átérezzük a fájdalmát, a töltőképernyők zavaros víziói pedig mintha egy hatáskeltő horrorfilmből csöppentek volna ide. Maga a keret tehát fontos lehet, erre a Black Ops jó példa, azon is ámultan, hogy már a főmenüben felcsendül vallatónk türelmetlen orgánuma. A lövöldözésben nincs komolyabb meglepetés: menni kell, lőni kell. A Treyarch is átvette a Modern Warfare 2 lassított akcióit, pályánként többször is alkalmazza ezt az alapvetően elmélyült, meglepetésszerű húzást, másrészt a módszeresen levadászott ellenfelekből pedig sohasem elég. Tetőpárkányról való leereszkedés, ablakon át való behatolás szintén perverz örömökhöz jutatja a stílus szerelmeseit, ahogyan a motorról teherautóra, majd járó vonatra való ugrás is. Vérünkbe jut a szer, aztán felpattanunk a kanapéről és családtagjaink előtt mutatunk be pár esetlen közelharci kunsztot. A mindenre egy lapáttal elvet követve a naturális megvalósítás kéz a kézben jár a túlzott háborús témával: torokmetszés, vérfröcsögés, civiláldozatok -tobzódó erőszakot kapunk a pénzünkért. Nem csoda, hogy Mason emlékeinek hála mára talán egy szociális otthonban, némán, húgyszagúan, idült Parkinson kórban szenvedve kanalazza az almaszószt.


Kényelmes tempóban, egyáltalán nem sietve is csak 5-6 óra sajtolható ki a single-ből, a kihívás Veteránon persze nő, de a szavatosság nem annyira. Továbbra is fennálló probléma viszont a mesterséges intelligencia, de szerencsére a scriptelt jelenetek úton-útfélen képesek feszesen tartani a csőjáték mechanizmust, olykor elképesztő túlerőt felvonultatva. A kooperatív lehetőség csupán a Zombie-módra koncentrálódik, öröm, hogy a World At War egyik ütőkártyája ismét visszatér, szinte rémálomszerűvé varázsolva a játékot, felettébb ismerős karaktereket felvonultatva. Ölj, akkor pontot kapsz, amiből megveheted a durvább fegyvert, és éld túl hordában érkező hullámokat. Természetesen szólóban is nyomható, de nem úgy mint a Combat Training, mely voltaképpen arra lett volna jó, hogy offline módban is kitanuljuk a multis játékmódok és pályák csínját, MI irányította botok ellen tolva. De erre nincs lehetőség, hiszen Live, és folyamatos internet kapcsolat szükséges hozzá -akkor viszont minek? Öngól.


Némi extra kreativitás, finomhangolt rendszer és átgondoltabb fejlődés -így lehetne összefoglalni a Black Ops multiplayerét. A milliós felvevőbázis elvárásai hatalmasak, a Treyarch viszont megpróbálkozott a lehetetlennel, hogy új formába öntse a többjátékos örömöket. Ez részben sikerült is nekik, bár a Search and Destroy játékmód még mindig ugyanaz, mint 2007-ben, ahogyan a többi, hagyományos (DM, TDM) mészárlás is. Mentségünkre legyen mondva: ami már amúgy is működött, ahhoz nem is kell nyúlni. Mindez lehet addiktív, de frusztráló is egyben. A legmarkánsabb változtatás egyértelműen a COD pontok bevezetése. Ez egy ingame valuta, melyet a jó teljesítményünkért kapunk, ebből lehet később vásárolni új fegyvereket, kiegészítéseket és perkeket. A cuccok igazodnak a hidegháborús témaválasztáshoz, számos új tárgyra terjed ki a repertoár: pl. vásárolhatunk taktikai lézerirányzékot az alap mordályhoz, de egészen extrém finomságok is helyet kaptak, úgy mint a lángszóró, vagy a nagy dérrel-dúrral beharangozott távirányítású kisautó, bombával felszerelve.


Hozzáférhetünk helikopterekhez és repülőgépekhez is, hatalmas feeling beülni egy UH-1B (Huey) helikopterbe, majd fentről ledarálni az egész pályát, bizonyára számtalan emlékezetes meccset átélve ezzel. Ami szerencsére az utókor számára is megmarad a beépített Theater módban, ahol felvehetjük a látványos multis akcióinkat, amitől aztán a videó-megosztókon sztárok lehetünk. Szintén hatalmas újdonság az esztétikai szépérzékűek számára a Create a Class opció, melynek segítségével a már meglévő fegyvereink színét, alakját módosíthatjuk ízlés szerint, ahogyan öltözékünket is, terepmintáinkat is lecserélhetjük – a rendszer kiterjed a változatos arcfestésekre is, utat engedve az egyedi katona megalkotásának. Új játékmódok tekintetében is kellő ötletességről tettek tanúbizonyságot a srácok, a One in the Chamberben arra ösztönzik a játékost, hogy minél több közelharci támadást vigyen be, hiszen az induláskor kapott egyszem pisztolyban igen kevés lőszerünk van, ám ha közelről kicsináljuk ellenfeleinket, akkor több golyó lesz a jutalmunk.


A Wager Matchek egyébként tényleg a pénzhajhászok melegágyai. Itt hat játékos indul egymás ellen, de csak az első három játékos kap a végén COD pontot. Az első a tét 50 %-át, a második 30-at, a harmadik 20-at. Ennek négy változata ismert: a fentebb említett One in the Chamberen kívül játszhatunk Gun Game-t is, melyben egy szál késsel indulunk, és ölni kell azért, hogy megkapjuk a következő, erősebb mordályt, a forduló akkor ér véget, amikor valamelyik játékos mind a húsz fegyvert meg nem szerzi. Ha egy játékost megszurkálnak, vagy öngyilkos lesz, akkor lefokozódik. A Sticks and Stonesban minden résztvevő kap egy nyílpuskát, egy ballisztikus kést és egy tomahawkot, szóval semmi golyószóró. Ebben a játékmódban a legtöbb tapasztalat (100 XP-t) a nyílpuskás vagy késes gyilok jelenti, a tomahawk csak 10-et ér, míg a közelharci kés 25-öt. Igazi ugrabugra érzés kelt hatalmába mindenkit, fontos a jó időzítés és a kötélidegek. A Sharpshooter játékmódban minden játékos kap egy ugyanolyan, véletlenszerűen kiválasztott fegyvert, aami 45 másodperc után újra lecserélődik, minden ölés után bizonyos perkeket használhatunk fel.


Sajnos a Black Ops többjátékos üzemmódja iránti lelkesedésünket hamar lerombolja a játék megjelenése után tapasztalható lag és meccskeresési hiányosságok. Az akadás oka a gyatra optimalizáció, PC-n még rosszabb a helyzet, de konzolokon is előfordulnak az akár több másodpercre rúgó akadások. Vélhetőleg a Treyarch hamar orvosolja a hibát, hiszen a már 5-6 millióra rúgó játékosok számára az a minimum, hogy tökéletes csomaggal gazdagodjanak. PC-n ugyan lehet némileg finomítani a hibán a config fájlok buzerálásával, de a patchek érkezéséig tuti lesz pár álmatlan éjszakánk.


Technológiai szempontból a Black Ops nem tűnik ki a mezőnyből, ám a látvány összhatása mégis szemet gyönyörködtető, az IW engine már nem mai csirke, távolról minden tereptárgy elfogadható, de ha közel megyünk hozzájuk, akkor bizony találkozhatunk spórolós megoldásokkal. De bőven szemet hunyunk felette, hiszen 50-60 fps sebességgel fut a játék jobb esetben, a dzsungel vegetációja, a robbanások és a karaktermodellek simán elviszik a pálmát. Mindez megfelelő célhardver birtokában akár sztereoszkópikus 3D-ben is. A Treyarch vélhetőleg új motion capture eljárással modellezte szereplőink arcát, hiszen a mimika megdöbbentően részletes, az L.A. Noir megjelenéséig bőven túlmutat a sztenderdeken. A hangok terén mindig is etalonnak számított a Call of Duty sorozat, brutális ingerek érik a füleinket, egyedül talán a fegyverek kattogása áll távol a valóságtól, itt a Medal of Honor jobban domborított. A szinkron minőségi és megdöbbentően igényes, Mason hangja például Jake Sully izé… Sam Worthington, aki hűen adja vissza a csaknem megkattanó veteránt, s aki sohasem emlékszik a „számokra”. Victor Reznov megszólaltatásáért Gary Oldman a felelős, míg Ed Harris is brillírozik Jason Hudson megfontolt orgánumában.


Sikerült a Treyarchnak tető alá hozni a Black Opst? Nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen -az egyszemélyes kampány hiába csak két délutános elfoglaltság, olyan igényes és tömény dózis, amitől keresztbe áll a szemünk. Szerintünk még a Modern Warfare 2-t is lekörözi, de az idei nagy ellenfelet, a Medal of Honort biztosan. A féllábú Infinity Ward után hihetjük azt joggal, hogy a srácok felnőttek a feladathoz, az élelmes multiplayer adalék pedig ezúttal tényleg a játékosoknak szól, ennek köszönhető a dedikált szerverek jelenléte. A stílus ugyanaz, mint régen, aki az FPS-ek jövőjét látja benne, csalódni fog, amit tesz és ahogyan azt teszi, azt tökéletes profizmussal csinálja. Dobjuk félre a Kinect-féle családi idegrángást, a Call of Duty: Black Ops egy zsigereiben hardcore játék, a műfaj zászlóshajója, ahogyan jövőre is az lesz. Várjuk a Sledgehammer kalandelemekkel megspékelt vízióját, és a kivált IW-alapítótagok válaszát a Respawn Entertainment boszorkánykonyhájából!